6

Piarista Gimnázium

A várhegy északkeleti lejtőjére épült, kétemeletes, nyeregtetős barokk stílusú épület.

1753-tól hatosztályos gimnáziumként működött. 1783-ban elkezdték bővíteni az épületet a nemzeti iskola elhelyezése miatt. Az első emelet 1821-ben készült el. 

A szabadságharc idején a császári katonaság tartotta megszállás alatt az egykori iskolát. Az 1890-es években készült el a főgimnázium második emelete, valamint a századforduló elején Schmahl Henrik tervei alapján a díszterem és a rajzterem. 

1914-1918 és 1944-1945 között a hadsereg vette birtokba az épületet. 1948-ra befejeződött a gimnázium újjáépítése, amelyet még ebben az évben államosítottak. 

1968-2008 között a Veszprémi Közigazgatási Szakközépiskola működött itt, majd 2008-ban állagromlás miatt kiköltöztették az intézményt az épületből.